Irodazöldítés

Kihívás

Irodazöldítési akciót kezdeményezek a munkahelyemen.

Eredmény

Több közöm lesz a munkahelyemhez és szívesebben megyek dolgozni. Nem nyomaszt majd a sok értelmetlen pazarlás.

Ha Magyarországon mindenki csinálná

Rengeteg energiát és nyersanyagot spórolnánk meg.

Adatok


30 pont


Bevállalnád? Lépj be!

Összes megtakarítás

Az irodában élünk

A napi nyolc órás munkaidőt alapul véve életünknek minimum harmadát munkával töltjük – többnyire a munkahelyünkön. Sőt, jól tudjuk, a munkaidő sokszor ennél lényegesen hosszabb.

Nem véletlen, hogy Magyarország nemzetközi szinten is élen jár az egy főre jutó munkaórák számát illetően, legalábbis ami az OECD országokat illeti (úgy 30%-kal többet dolgozunk, mondjuk, a franciákhoz képest). A magyar dolgozók 42%-ának ráadásul iroda a munkahelye, ahol összességében sokan legalább annyi időt töltenek, mint otthonukban.

Ha tehát zöldíteni szeretnél az életmódodon, nem érdemes azt csak otthonra hagyni! Ráadásul az iroda koncentrált fogyasztási hely: rengeteg papír, irodaszer, energia és még sok más fogy a munkahelyeden.

Bár az irodákban a termelő üzemekhez képest az energia- és anyagfelhasználás kevésbé szembetűnő, ez csupán illúzió. Egyes számítások szerint ugyanis ők használják fel az összes nyersanyag és energia 40%-át. Az irodai fogyasztási szokások racionalizálásával és átállításával tehát rengeteget lehetne változtatni. Állj te a változások élére!

Odafigyelés és takarékos használat

Az irodazöldítés néhány egyszerűbb lépéssel kezdődik, amelyekhez kis idő- és energiaráfordításon, illetve néhány munkatárs bevonásán, illetve meggyőzésén kívül több nem kell.

Például az irodai energiatakarékosság terén a már meglévő számítógépek esetében is számos lehetőség van a takarékos használatra. Az irodai eszközök esetében pedig szintén érdemes odafigyelni a teljes áramtalanításra (már amikor lehetséges). A stand-by fogyasztás irodai szinten még jelentősebb is lehet, mint a háztartásokban.

De nagy megtakarítás érhető el azzal is, ha pl. odafigyeltek, hogy az irodában

  • se égjenek a lámpák feleslegesen és a világítás szempontjából optimálisan legyen berendezve az iroda;
  • karban legyen tartva, ne menjen éjszaka, nappal pedig optimális hőmérsékletre legyen állítva a fűtés és légkondicionáló berendezés;
  • a számítógépeket se éjszakára, se hosszabb tárgyalások idejére ne hagyják bekapcsolva;
  • csak valódi szükség esetén legyenek az emailek, dokumentumok kinyomtatva, máskülönben térjetek át az elektronikus dokumentációra.

Más fronton is van lehetőség a takarékosságra: egy ötletes betűkészlet használatával például 10-20%-nyi festékmennyiséget is megtakaríthattok. Ha pedig aktívak vagytok konferenciák vagy más rendezvények szervezésében, gyűjtsétek vissza minden esemény végén a kiosztott névkitűzőket, amiket aztán legközelebb újra tudtok használni.

Felelős beruházás és beszerzés

A beszerzéseket illető kérdésekben természetesen már nem megkerülhető a főnökség sem. Érdemes azonban ezen a téren is a kisebb lépésekkel kezdeni.

Az például, hogy az oldószeres irodaszerek (ragasztó, hibajavító, írószer stb.) helyett vízbázisúakat szerezzetek be, nem követel különösebb anyagi ráfordítást, mindössze némi odafigyelést, illetve időt és némi türelmet a megfelelő minőségű alternatívák összegyűjtéséhez. Az iroda levegőjét szennyező és az egészségünket, közérzetünket befolyásoló anyagok (etanol, toluol, benzol, metilén-klorid, triklóretilén, xilol stb.) közül ugyanis nem kevés pont ezekből szabadul fel.

A világítás irodai szinten szintén jelentős tétel, ezért érdemes minden lámpát, világítótestet energiatakarékosra cserélni. Bútorok és irodatechnikai berendezések esetében természetesen már nagyobb költségekkel kell számolni, azonban hosszú távon érdemes ezeket is jobbakra cserélni.

De legyen szó akár új számítógépekről, mobiltelefonról vagy akár csak a kávéról, minden új tétel vásárlásánál a termékek fenntarthatósága legyen az alapvető szempont. A jobb választást minden esetben egy sor minősítés garantálja (pl. FSC, Fair Trade, bio) – érdemes ezekkel megismertetni a főnökeidet és kollégáidat is. A beszerzésekben jó segítség lehet a TudatosVásárló.hu Jó termékek adatbázisa is.

Hulladék és selejtezés

Gyűjtsetek az irodában is szelektíven! Ha kis irodáról van szó, térképezd fel, hol van a közelben hulladékgyűjtő sziget (segítség lehet ebben a ZöldTérkép.hu), ahova időről-időre levihetitek a hulladékot. Nagyobb léptéknél viszont már érdemes bevonni egy profi, irodai hulladékbegyűjtésre szakosodott céget – ebből már jónéhány van a piacon.

A papírnak használjátok a másik oldalát is: külön gyűjtve kiválóan használható belső dokumentumok kinyomtatására és irkapapírnak is.

Ha selejtezésre kerül bármilyen még használható eszköz, berendezési tárgy, gondoljatok arra, valakinek még jól jöhet. Mindenféle dolgot fel lehet ajánlani az Adhat.hu-n, számítógépeket pedig a Felajánlások.hu-n gyűjtenek.

Mire jó mindez?

Egy átlagos irodában pusztán a dolgozók viselkedésének, szokásainak megváltoztatásával akár több mint félmillió forint megtakarítás is elérhető egy évben. A változásnak éppúgy része a megspórolt energia (és ennek révén egy csomó széndioxid-kibocsátás), de a papírhulladékok mennyiségének csökkentése is, ami akár 40-50%-os is lehet.

Mindemellett az odafigyeléssel, a munkahelyi környezet egészségesebbé és komfortosabbá tételével, valamint a munkatársak bevonásával megvalósuló irodazöldítés javítja a munkatársak közérzetét és irodához való kötődését is.

Egy jófej módon működő munkahelyen nagyobb öröm dolgozni, ráadásul még büszkének is lehet lenni rá! Ha pedig szeretjük azt, amit és ahol csinálunk, az végső soron munkánkat is támogatja, annak hatékonyságát is növeli.

Hogyan fogj hozzá?

Először is, keress szövetségeseket. Ha lehet, már az elején avass be minél többeket az irodazöldítési tervedbe.

A főnökséget azonban már csak akkor keressétek meg, amikor már kellően támogatott az ügy a munkatársak körében. Így azok is jobban tudnak majd azonosulni vele, akik eleinte nem lelkesednek. Mindenképp érdemes még a látszatát is elkerülni annak, hogy ez a főnök vesszőparipája – akkor biztosan lesznek, akik kapásból ellenállnak.

Főnökeid felé a legjobb hivatkozási pontok az anyagi megtakarítás, a jobb közérzetből fakadó hatékonyság növelés, valamint a ma már szinte kötelező vállalati társadalmi felelősségvállalás lehet.

Mindaz a változtatás, amit az iroda zöldítés során tenni fogtok, feltüntethető és akár számszerűsíthető lesz éves környezeti, felelősségvállalási vagy fenntarthatósági jelentésetekben – ez pedig nemcsak egyre inkább elvárt az üzleti élet szereplőitől, de kedvezőbb színben is tüntetheti fel a vállalkozást.

Érdemes emellett arról is meggyőzni a főnöködet, hogy a változtatások révén keletkező forintosítható megtakarításokat fordítsa a beosztottakra: ünneplésre, vagy olyan dolgokra, amit a kollégákkal együtt találtok ki. Ilyen módon mindenki motivált lesz abban, hogy valóban változtasson.

Ha már megvannak a szövetségesek és megvan a jóváhagyás, érdemes összegyűjteni és számba venni a jelenlegi erősségeket és gyengeségeket. Készítsetek akciótervet lépésről lépésre, tűzzetek ki célokat és határidőket.

Kísérjétek figyelemmel és folyamatosan dokumentáljátok a fogyasztási adatokat. Ez teszi majd láthatóvá próbálkozásaitok eredményét, és ebből az adatbázisból tudjátok majd összeállítani az éves jelentés megfelelő részét.

A megtakarításokat tegyétek szemléletessé az okozott és elhárított környezetterhelésre vetítve is (például mennyi széndioxid-kibocsátást sikerül megelőzni, vagy mekkora nagyságú szeméthegy termelését megelőzni).

Gyűjtsetek és készítsetek információs anyagokat, amiket szét lehet osztani a kollégák között. A különböző civil szervezeteknek, állami szerveknek rengeteg információs anyaga van a témában, de hasonlóan jól jöhet egy gondosan és a saját igényeitek szerint összeállított linkjegyzék.

Bizonyos időnként tekintsétek át az elért eredményeket, és ezt osszátok meg az egész céggel. Ünnepeljétek meg őket!

Keressetek további tippeket, beavatkozási lehetőségeket.

Az irodazöldítésben sokat segíthetnek az olyan pályázati lehetőséget is kínáló programok, mint az évek óta futó Kerékpárosbarát Munkahely és a Zöld Iroda. Amellett, hogy ezek „know how”-t, további információkat, útmutatást és szakmai segítséget kínálnak, benevezés után lehetőség van más munkahelyi csapatokkal versengeni. Az ilyen versengés pedig szintén jó motiváló erő, amivel még inkább be lehet vonni a munkatársakat.

Hajrá!